Régóta egy pár voltunk már ,amikor elszántuk magunkat a családalapításra. Ez csak azért fontos, mert így olyan ideálisnak tűnik. Volt időnk kiélvezni a kezdeti fellángolást, éltünk, buliztunk, elbizonytalanodtak, magunkba, egymásba, a kapcsolatba, szakítottunk, újra egymàsra találtunk, újra egymást választottuk. Szinte minden nap 10 éven keresztül.
Volt időnk megtalálni a helyünket az életben, lediplomázni, szakmát váltani, biztos munkát választani, autót venni, lakást venni..
Kettesben lenni, baràtokkal lenni, szabadnak lenni. Èjfèlkor sétálni menni ,a hűtőben csak chipset tartani, spontán összebújni vagy helyette baràtokat hívni. 10 èv!!!
Egy csodás karàcsonyi időszakban a gyerekevállalásról beszélgetve ,eldöntöttük ,belevágunk. Tavasszal màr úton volt az első, 2 èv múlva tavasszal a 2. Lányok ,pont ahogy az apukájuk szerette volna.
Boldog babavárás, csodálatos szülőszobai élmények mindkettőnk részéről. Örömödben sírtál, én meg még most is,ahogy erre gondolok. Mindenkinek teli szájjal mesélted ,hogy a szülés hatalmas élmény.
Jöttek a szürke hétköznapok, de pont annyira voltak csak szürkék ,mint bárki másnak. Egyre jobb munkákat kaptál, ami jól jött,mert én kiestem a pénzkeresésből.Egyre több pénz. Semmi gazdagság, de megvolt a biztonság.
Az hogy mikor kezdett oszlani az idill ès miért ,most nem taglalom. Vége lett, sajnos ennyi a lényeg.
Elmentél, mert hívott egy új szerelem, egy jobb élet reménye és én már nem haragszom ezért, de sajnos még nem tudlak szeretni emberként sem, talán soha nem is foglak már, de a múltunkat és azt aki akkor voltál ,örökre a szívembe zártam.
De az emléked ,az illatod, az érintésed,nem csak az én szívemben maradt meg, hanem a lányaidéban is. Egyik napról a másikra tűntél el az ágyukból ,a reggeleikből ,az estéikből ,a hétvégéikből. Egyetlen pillanatuk volt csak hogy megszokják a fogkeféd hiányát a mosdó széléről, a cipődét az előszobából.
Normális esetben ezt visszakapják az elvált szülők gyermekei is csak egy másik lakásban,,,de ők nem kapták vissza. Tudom, neked ezek bagatel semmisègek, mert körülötted màr hatalmas események és emberek vannak,,,pedig pontosan ez az élet,,,sok apró semmiség halmaza.
A pillanat amikor a lányod szorong iskolába menet ès èn megszorítom a kezét. Amikor felhívnak az iskolából mert fáj a hasa és az a megmentő,aki érte megy és látom ahogy a portán ülve pontosan így néz ràm, mikor megérkezem hogy haza vigyem. Amikor zokog ,mert nem sikerül valami a versenyen és aki akkor átöleli, az örökre beég ha más nem a tudatalattijába,,,mindegy hova, mert ettől lesz egészséges felnőtt, akivel bármi is történik ,de sosem fogja elfelejteni, hogy mindig nagyon szerették, támogatták,elfogadták.
Számtalan apró dologról maradtál le, bagatel apró fontosságokról. A te ágyadból is eltűntek a lànyaid, a reggeleidből, az estéidből, nincs összebújàs, nincs sírás után vigasztaló ölelés, nincs hasfájásig nevetés,,,mert képzeld nagyon viccesek már a lányaid. Helyette van 3-szor 5 perc amíg az iskolába értek, van 2-szer egy héten ebéd, jó esetben havonta egy napos kiruccanás. Ültök egymással szemben egy étteremben vagy egymás mellett az autóban. Vajon legalább még megfogod a kezüket, megsímítod az arcukat, hátukat??
Vajon mi van a szívükben? Vajon mennyire hiányzik nekik az apukájuk, úgy igazán az apukájuk? Fordítva nem teszem fel a kérdést, mert egy felnőtt ember azt tesz amit akar ,nem vagy börtönben, esetleg a szerelem börtönében és a karrieredében,,,egy felnőtt annyi időt szán a gyerekeire amennyit akar, de legalábbis annyit ad magából amennyit akar és annyit kér a gyerekeiből amennyire szüksége van. Próbálom ezt is megérteni ,ahogy a többi "bűnöd" , de egyelőre nem megy. Nem idegesítem magam, mert az a tekintet, ,az az ölelés, az a vigasz, az a nevetés, kézfogás, minden csak az enyém,,, de sokkal de sokkal jobb lenne megosztani ezt azzal akivel közösen döntöttünk az életükről, vártuk ,fogadtuk őket, mert én is ,de ami fontosabb ők is téged választottak APUKÁJUKNAK!!!
Bàr jobban tudnád ezt értékelni!!!